Tegnap a Szíriusz Sci-fi Napok rendezvényen, ahogyan azt már jó előre jeleztük, az Avana Egyesület pályázatainak eredményhirdetésére és a díjak átadására is sor került. http://serena.5mp.eu/web.php?a=serena&o=XLe6pkrIBU
A "Kozmikus Világok" című az Ufómagazin és az Avana közös pályázata eredményhirdetése is megtörtént. A díjazottakról az Magazin honlapján, illetve a szerkesztőségben lehet érdeklődni. Amint a szerkesztőség rendelkezésünkre bocsátja a díjazottak névsorát, azt mi is közé tesszük honlapunkon. A pályázat eredményét Pusztay Sándor főszerkesztő úr a díjátadón személyesen ismertette.
A képregény pályázat helyszínen történt megtekintése után bejelentette, hogy az Avana Egyesület által meghirdetett pályázatára beérkezett művek közül egy különdíjjal szeretné jutalmazni Halmi Zsolt: A nap végén c. alkotását. Köszönjük Pusztay Sándornak, hogy díjátadó rendezvényünket személyes jelenlétével megtisztelte!
A 2009. évben meghirdetett képregény rajzoló pályázatról, Fazekas Attila grafikus, képregény rajzoló, illusztrátor mondott rövid értékelést, a másik zsűritag Sváb József véleményét is ismertetve, majd átadta a díjat az egyetlen megjelent alkotónak, Faragó Csabának.
A képregény rajzoló pályázat díjazottjai:
1. Frankie Valentine -Örök élet ára - Faragó Csaba (Chabito) 2. Omnia Vanitas – László Kinga 3. A nap végén – Halmi Zsolt
A 2009. évben meghirdetett Preyer Hugo emlékére novellapályázatról az első forduló egyik zsűritagja B.Kósa Katalin mondott értékelést, majd Fonyódi Tibor, Zsoldos Péter-díjas író mondott néhány mondatot a második forduló tapasztalatairól és átadta a díjakat az alkotóknak.
A Preyer Hugo emlékére novellapályázat díjazottjai:
1. Bárdos Bence: Rekord 2. Molnár Dénes: Ezüstkéz 3. Bukros Zsolt: Végtelen körök dicséret: Tóth Ákos: A Dóm
Az AVANA Egyesület minden tagja nevében szívből gratulálok a díjazottaknak, azon pályázóknak is, akik az első kilenc legjobb művet benyújtották, hiszen ők a következő Új Galaxis lapjain megjelennek majd. Hálásan köszönjük a zsűritagok önzetlen, áldozatos munkáját! Köszönjük a munkát Sváb Józsefnek, Fazekas Attilának, B. Kósa Katalinnak, Antal Józsefnek, Csák Tamásnak és Fonyódi Tibornak!
Tisztelettel Bódi Ildikó
|