Beszámoló a Szíriusz sci-fi napokról 2010. július 16-17-18
Péntek, első nap
Amint leszálltam az 1-es villamosról, máris nagyon kellemes meglepetés ért: a szervezők a megállótól a rendezvény helyszínéig útbaigazító nyilakat festettek a járdára, csak követni kellett a jelzéseket. Ezt meg is tettem, és elérkeztem a Márton Áron kollégiumba, ami szép szocreál stílusú épület, viszont sok benne a különféle, rendezvények tartására alkalmas terem. Ezt a lehetőséget a rendezők igen ügyesen kihasználták...
Az előtérben szódavizes ballon állt, mellette igen csinos, stílszerűen a Star Wars szereplőivel díszített poharakkal. Tekintettel arra, hogy erre a napra +35 fokot ígértek, ezt igen helyénvalónak éreztem. Nagyon kedves és általam igen méltányolt gesztusként – mint mindenki –, én is kaptam egy ajándék könyvcsomagot.
Nagyon korán érkeztem, így még az ebéd előtt gyorsan körülnéztem, kivel is találkozhatok a régi jó ismerősök közül. Eleinte csak Csák Tamást találtam, ő azon szorgoskodott, hogy a képregényeket a falhoz rögzítse (méghozzá sikerrel), aztán belátva, hogy még nagyon is korán van, elmentem ebédelni. Miután visszaérkeztem, megállapítottam, hogy a sci-fi rajongóira lehet számítani: a hőség dacára már jó páran összegyűltek, és ezúttal sok ismerőssel találkozhattam, például Bódi Ildikóval, Gáspár Józseffel (aki megállás nélkül fényképezett) és Kovács Andreával.
A rendezvény 13.00-kor kezdődött, legalábbis hivatalosan.
Több teremben folytak az előadások, és én sajnos egyszerre csak egyen lehettem jelen, így előre bocsátom, hogy a beszámolóm erősen hiányos lesz. Azért igyekeztem minél több helyen megfordulni, a számomra fontosnak vagy érdekesnek talált előadásokon.
Mindjárt az elsőn Trethon Juditról emlékeztünk meg, két meghívott vendég, Nemere István és Lovrics László, továbbá a Szíriusz klub részéről Szabó Zsolt elnök közreműködésével. A hallgatóság körében nagy örömmel fedeztem fel Judit édesanyját is. Szabó Zsolt elmondta, hogy ő „csak” 1992 óta ismerte Juditot, viszont szerencsére a Szíriusz klub megkapta a hagyatéka egy részét, elsősorban fényképek, újságcikkek és hangszalagok gyűjteményét, szépen elrendezve. Olyan ritkaságok is akadnak közöttük, mint például a Szíriusz kapitány hangjátékának első néhány darabja, amik már a rádió hangtárában sincsenek meg. Lévén ez a felvétel még orsós magnóra készült, most próbálják digitalizálni. Ugyancsak előkerült a Mikrobi-sorozat, szintén rádiójáték formában, holott azt sokan már csak rajzfilmként ismerik. Annak idején én is hallgattam, de már csak Csákányi László hangjára emlékszem belőle. Nemere István vette át a szót, és elmesélte, hogy ő miként ismerkedett meg Judittal. Egy TIT stúdió-beli előadás után kezdtek el beszélgetni erről-arról, leginkább persze regényekről. Akkor jelent meg Nemere új könyve, ez is bőséges társalgási témát adott. Persze, szinte minden újonnan megjelent SF regény után megbeszélték, mi jó és mi rossz a könyvben, és ez nemcsak a Nemere István által írott regényekre igaz. Mostanság nehéz elhinni, de csak három év után kezdtek el tegeződni. Trethon Judit, Tama Gyula és Czelf István a Szefantor előtt általában meglátogatták Nemere Istvánt.
Lovrics László következett, aki elmondta, hogy ő (is) a TIT stúdió előadásain ismerte meg Juditot, akit senki nem szólított így, hanem vagy Judynak, vagy – az Orion űrhajó főszereplője után – Tamarának. Az egyik rendezvényen Lovrics László megnyert egy vetélkedőt, ezt Judy azzal hálálta meg, hogy a további vetélkedőket már Laci szervezhette. Akkoriban Tamara volt a klub titkára (és nem titkárnője, ahogy néhány rosszul tájékozott ember szólította, és akiket ő azonnal ki is javított). Ő volt a szürke eminenciás, persze csak átvitt értelemben, hiszen egyáltalán nem volt szürke egyéniség! Mindenesetre, ha valami kisebb-nagyobb gond adódott, szinte biztos, hogy mindenki hozzá fordult, és számítani lehetett a gyors és hatékony megoldásra.
Ezek után következtem én, bár az eddig elmondottakhoz nem sok hozzáfűznivalóm akadt, inkább csak kiegészítettem azokat. Az egyik, igen jellemző epizódnak tartottam, hogy egy ízben telefonon hívtam Juditot, mert valami film egyik szereplőjére szerettem volna rákérdezni. Azon kivételes esetek egyike volt, amikor nem tudta fejből a választ. Közölte, éppen festés van nála, de rögtön hozza a létrát, bekukkant a ponyva alá és megnézi a filmlexikonban. Ijedten szabadkozni kezdtem, hogy annyira azért nem sürgős, de mire elmondtam volna, már vissza is érkezett a kért adattal.
Egy másik történet: a pestiek közül talán néhányan emlékeznek rá, hogy egy Ó utcai társasház összedőlt. Akkoriban a környéken dolgoztam, hallottam is a robajt, csak nem tudtam, mi az. Bekapcsoltam a rádiót, amiből értesültem az eseményről, de nem mondták be a házszámot, így pánikban hívtam fel Juditot, aki az Ó utcában lakott, hogy nem esett-e baja. Megnyugtatott, hogy egy másik házzal történt a szerencsétlenség, aztán kuncogva közölte, hogy én voltam a tizennyolcadik, aki hívta, ebből tízen már azt is felajánlották, hogy lakhat náluk, illetve ott tarthatja a holmijait is, amíg nem rendeződik a helyzet. Én szerényebb voltam, csak a macskáinak kínáltam szállást.
Utána a hallgatóság kérdezhetett, amit meg is tettek, bár nem sokan, hiszen közülük jó páran csak hallomásból ismerték Juditot. Az egyik kérdés az firtatta, hogy bár Judit nagyon sokat fordított németből és angolból, ennek ellenére miért nem írt könyvet? Erre a kérdésre a válasz, hogy egyet azért írt! Meglepő módon romantikus regényt, Szerelem Izlandon címmel. (Tudtam róla, hogy nagyon szeretett volna Izlandra utazni, csak nem sikerült neki.) Annak idején a regény előzményeit is elmondta: kiadtak fordításra egy nagyon pocsék románcot, amit egy idő után földhöz vágott, majd közölte a szerkesztővel, hogy inkább ír helyette másikat, ami ennél csak jobb lehet!
Tudomásul vették, ő pedig hat hét alatt megírta a regényt. A könyv két ember egymásra találását meséli el, de valójában a sci-fi, mint műfaj ismertetéséről szól, és a fordítás problémái a legjobb részek benne.
A következő előadáson csinosan körberendezték a székeket, és így egész jól elbeszélgettünk. A vitavezető kérdésére, hogy mi a sci-fi, jó néhány meghatározással megpróbálkoztunk, nem túl nagy sikerrel. Viszont jól éreztük magunkat, és igen sok és érdekes nevet-címet-helyzetet idéztünk.
Kis felüdülésként megnéztem a Klingonok már a spájzban vannak c. filmet, ami – mint a címből nyilván kiderül –, a Tizedes és a többiek és a Strar Trek meglehetősen érdekes és igen szellemes vegyülete volt. A stáblistán észrevettem Jun nevét, később gratuláltam is neki. Az előcsarnokban néhány trekker kiadványt találtam, kettőt elvettem, és meglepetésemre pontosan a film készítéséről esett benne szó.
Következett a tábortűz szalonnasütéssel és igen sok jó beszélgetéssel. Egy idő után aztán elfáradtam, álmos lettem, így inkább hazautaztam.
Szombat, második nap
Ezúttal délután két órakor érkeztem meg, majd a többi jelenlévő egyesületi taggal együtt az Avana ügyes-bajos dolgainak megbeszélésével töltöttünk némi időt.
A következő előadás, amire eljutottam Szélesi Sándor és Fonyódi Tibor beszélgetése volt, Németh Attila társaságában. Nem sok szükség volt kérdezgetésre, Szélesi-Fonyódi igen jól begyakorolt kettőst alkottak, érdekesen és sok humorral adták elő mondanivalójukat. Megismerkedésük és közös munkájuk története eléggé ismeretes (többször beszámoltam róla én is), így most csak annyit említenék meg, hogy a két író az egyik HungaroConon találkozott, ami érthető is, hiszen a fontos dolgok ott történnek!
Utána igen stílszerűen a hogyan készülnek, vagy nem készülnek sci-fi filmek című előadásra került sor, nagy meglepetésemre a téma ismert szakértője, Réz András közreműködésével. Látszott, hogy igen gyakorlott előadó, könnyedén beszélt, és nem zavarták meg a közbekérdezések sem. A véleményét ugyan figyelemreméltónak tartottam és tartom, de nem mindenben értettem vele egyet. Például megemlítette, hogy a fantasynál egy egész világot fel kell építeni, minden részletével együtt, míg a sci-fihez mindez nem szükséges. Fonyódi Tibor igazolta szavait, elmondva, hogy egy Szélesi Sándorral írandó közös művük három hónapig állt, mire végül felhívta Sándort, hogy kérdőre vonja, aki dühösen kifakadt: miként írhatnám meg a történetet, amikor még azt sem tudom, kik az istenei ennek a világnak! Ezek után érthető, hogy ha valaki/valakik komoly munkával kialakítottak egy világot, akkor igyekszenek ki is használni, és nem egy, hanem több históriát is abba a világba helyezni. Nos, lehet, mi több biztos, hogy a fantasyban ki kell alakítani egy saját társadalmat, de például az Alapítvány trilógiában is igen sokféle és érdekes berendezkedés található. A sok belebeszélés miatt ezt az ellenvetésemet nem tudtam érvényre juttatni.
Réz András elmondta, hogy idáig öt magyar sci-fi film készült el, ebből kettőt rögtön eltaláltunk, éspedig az Idő ablakait és az Erődöt. Én még felsoroltam az Arénát, no meg Foky Ottó jó néhány bábfilmjét, pl. a Bizonyos jóslatokat és a Babfilmet, de a hátralévő három nagyjátékfilm címe a sok közbevetés miatt örök titok marad a számomra.
A beszélgetés sokáig elhúzódott, ezért a díjátadó ünnepségre is később került sor.
A díjátadás az Avana Egyesület és az UFO magazin közös pályázatával, a Kozmikus világok c. pályázattal kezdődött. Később a Képregénypályázatra, még később pedig a Preyer Hugo emlékére elnevezésű novellapályázat díjazására került sor, ez előtt B. Kósa Katalin mondott egy elgondolkodtató bevezetőt.
A nap méltó befejezéseként pezsgős állófogadás következett, sok és igen jóízű élelemmel, pezsgővel gratuláltunk a nyerteseknek. Végül feltűnt egy fiatalember, akit Titusznak becéztek (az igazi neve ifj. Orosz Gyula), mint kiderült, Etyeken van egy családi vállalkozás borpincészete, abból hozott kóstolót. (Legalább a pincészetből-borászatból is tanultam egy keveset.) Titusznak és a borainak sok sikert és megfelelő körülményeket kívánok! (Senki nem fizetett a reklámért, még egy üveg bort sem!)
Igen jól éreztem magam, de a hőség és a sok élmény kissé elfárasztott, ezért aztán hazafelé indultam.
Vasárnap, harmadik nap
Eddig csak az előadásokról írtam, itt az ideje, hogy ismertessem az egyéb időtöltési lehetőségeket is. A folyosón rengeteg logikai játék, kártyával is játszható társasjáték, szerepjáték volt, továbbá igen érdekes és fantáziadús makett, amiket rendre megcsodáltam. Volt továbbá rajzpályázat, könyveket és különféle kiadványokat lehetett venni, de néhányat ajándékba is adtak, pl. a Lidércfény c. kiadványt. Egyet köszönettel elfogadtam, és már ki is olvastam. Nagyon kellemes meglepetés ért: magyar fantasy novellákat közöltek benne, a többségük igen jól olvasható volt (csak két fogalmazási, illetve helyesírási hibát sikerült észrevennem benne).
Sajnos a vetélkedőt lekéstem, pedig érdekelt, és még az is lehet, hogy egy-két kérdésre a választ is tudtam volna. Reménykedem, hogy talán Gyulán megismétlik.
Ezután lementem a pinceklubba, ahol a manga és az anime fejlődéséről tartottak előadást, persze képekkel illusztrálva. Nem nagyon értek hozzá, de maga a fejlődési folyamat elég érdekesnek tűnt.
Ezúttal is sok és érdekes beszélgetésre került sor, és lévén, hogy a hőség is enyhült, határozottan kellemesebb volt az udvaron vagy a bejárat előtt találkozni-beszélgetni.
Örültem, hogy ott lehettem, és reménykedem abban, hogy jó egynéhány olyan emberrel találkozok majd Gyulán, akiket ezen a rendezvényen ismertem meg, illetve olyanokkal is, akiket már régebb óta ismerek!
Paszler Ágota
|
