Pasztler Ágota beszámolója
Ismételten megbizonyosodtam, hogy igazak Murphy törvényei! Ez alkalommal arról, hogy: “Az optimista sosem élvezheti a kellemes meglepetés örömét.”
Nekem, voltak kételyeim… Megvettem, és elolvastam a Pörgést, de nem rajongtam érte. Viszont a remélt, érdeklődő, és immár megszokott társaság kedvéért mégiscsak elmentem a találkozóra. És milyen jól tettem!
Megismerhettem egy igen kellemes-szellemes, jó humorérzékű, jó előadóképességű írót. Jelen volt a felesége is, aki méltó társának bizonyult. Nem sokat beszélt – hisz alig kérdeztünk tőle -,de látszott, hogy figyelemmel kíséri a beszélgetést.
Kissé tartottam a tolmácsolás hiányától ... Tamara persze mindig kiányzik, de most nagyon! Mennyire örültem volna, ha ott találkozhattam volna vele! No meg a másik kettővel.
Így, hátrányban kerültem, mert a jelenlévők nagy többsége, ha nem is beszélt, de értett angolul, ezért aztán gyorsabban reagálhattak, mint én, nekem meg kellett várnom a fordítást.
Az eddig szokástól eltérően nem volt egy előadás, rögtön a kérdésekkel kezdtek. Szerencsére a, “hogyan kezdett írni?” - szabványkérdést itt kissé árnyaltabban fogalmazták meg, látszott, hogy itt sok olyan ember volt jelen, aki "szintén zenész".
Wilson elmondta: azt hiszi, ő eleve a sci-fi iránti érdeklődéssel született. Kilenc éves koráig Kaliforniában élt, és szorgalmasan nézte a tévét, amiben nagyon sok fantasztikus sorozatot adtak. Ezekben, a hátsóudvarban készült, alacsony költségvetésű filmekben állandóan megjelent egy óriás rovar és elpusztította, ha nem is a Földet, de legalább jónéhány lakóját.
Számára Róma, Párizs vagy London képei később sokkal kevésbé látszottak valóságosnak, mint ezek a helyszínek. Az olvasás csak később jött, majdnem az írással egyidőben. Az első műveit még most is őrzi, de ezek szerencsére senkit nem érdekelnek.
Amikor Kanadába költöztek, lelkes amerikai hazafi volt, és nagyon meglepődött, mert Kanada akkoriban nem rajongott a szomszédért, és neki egyet s mást át kellett értékelnie.
Az első könyvet kiadni ott sem egyszerű. Addig-addig küldözgette a novelláit, amíg egy szerkesztőnő leközölte, majd megkérdezte, van-e kiadni való regénye. Ekkor hazudott, mert azt írta, hogy igen...
Saját bevallása szerint nem annyira a nagy események, inkább azok a hatások érdeklik, amit az emberekre tesznek. Ha pl. egy háborúról írna, jobban érdekelnék a menekültek, mint a katonák, jobban a közkatonák, mint a tisztek, jobban a tisztek, mint a a vezérkar, jobban a vezérkar, mint a főparancsnok.
A legújabb könyvében pl. egy kifordított Világok harca történetet írt meg, ebben az emberek próbálják gyarmatosítani a Marsot, és az ottani élőlények bakteriális szinten védekeznek.
Hosszan gyűjtöttem a bátorságot, hogy megkérdezzem miért az a helyszín, ami, végül egy „bátor katona“ elkérdezte előlem a kérdést! Egyébként jó is tette, mert én, sokkal kevésbé voltam tájékozott a kanadai sci-fi kérdésében, ő legalább még egy írót ismert onnan.
Wilson elmondta, hogy sokáig pl. azon is elgondolkodtak az írók, hogy jó-e, ha Torontóban játszódik a történet, és ne írják-e át New Yorkra, vagy Los Angelesre. Most már legalább ez a kérdés tisztázódott, az amerikai közönség mára befogadóbb lett.
A feleségtől azt kérdezték, milyen érzés írófeleségnek lenni, mire is ő azt felelte, hogy egész jó. Férjura viszont mosolygott, és azt javasolta, hogy ezt a távollétében kérdezzék meg.
A beszélgetés nem nyúlt túl hosszúra, de igazán magvas volt! Utána a szerző dedikált, bölcs előrelátással magammal vittem a Pörgést, és alá is írattam. Azt hiszem, ezek után meg kell szereznem és el kell olvasnom a folytatásait is.
Jelen volt még Szélesi Sándor is, elhozta a legújabb könyvét, de rút önzéssel nem volt hajlandó nekem adni! Pénteken viszont dedikálja a Könyvfesztiválon. Elhozták a legújabb Galaktikát, azt is csak mutatóba.
Még egyet megtudtam: két következő előadás lesz a nyári szünet előtt, május 20 és június 18-i dátummal. Az elődó személye és a tárgy még ismeretlen, de majdcsak megtudom! Ha tehetem, résztveszek, és be is számolok majd róla.
|
