A következő közgyűlés: 2010. február 27.-én 9: 30, Salgótarján Fő tér 5. , Civil Ház. A közgyűlés nyilvános, szabadon látogatható.
"Kedves Avana Tagság! Megbeszélésünk alapján 2010. február 27.-én 9: 30 órára, Salgótarján Fő tér 5. címen székelő Civil Házba, összehívom Egyesületünk éves rendes közgyűlését. Amennyiben a közgyűlés fenti időpontban határozatképtelen (kevesebb mint a tagság 50 százaléka jelent meg), úgy ugyanezen a napon 10:00 órára a közgyűlést ismét összehívom, amely közgyűlés már a tagság legalább tíz százalékának részvétele estén határozatképes az előre meghirdetett napirendi pontokban. Fontosabb napirendi pontok: - Az Avana Egyesület 2009. évben folyó programjainak vezetői beszámolója. (Avana Arcképcsarnok, Új Galaxis, Honlapok ügye, a Jövő nagykövetei pályázat, Preyer Hugo emlékére novellapályázat, Képregény pályázat, illetve annak grafikusról való elnevezése, Zsoldos Péter-díj, Hungarocon. A programokkal kapcsolatos észrevételeket, építő javaslatokat várjuk mindazon tagoktól, akik személyesen nem tudnak rész venni a közgyűlésen! Lehetőleg postán feladott saját kezűleg aláírt formátumban.) Kérem a projektek vezetőit, hogy készüljenek a beszámolóra! - Egyesületünk 2009. évi Éves Mérlegének és Közhasznúsági Beszámolójának ismertetése, javítások utáni elfogadása. - 2010. évi költségvetésünk és programtervünk megvitatása, elfogadása. További teendőink. - A vezetőség munkájának megvitatása, értékelése, a munkamegosztás és az aktivitás ügyében.Különös tekintettel a nyári közgyűlésen tett fogadalmakra, miszerint a vezetőség és a tagság aktív munkát vállalva könnyíti meg az elnök munkáját, amelynek az elnök határidőt is szabott. Ez a határidő 2010. január 31.-én járt le. - Egyebek.
Bódi Ildikó" |