Zsoldos Péter
Zsoldos Péter Szentesen született 1930-ban. Tizenöt éves korától kezdve tudatosan írónak készült. Budapestre kerülve 1949-ben felvették a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakára. Zenetanári és kóruskarnagyi diplomáját 1956 tavaszán kapta meg és a Magyar Rádió Zenei Főosztályának egyik szerkesztője lett. 1963-tól 1967-ig a bölcsészkaron pszichológiát tanult.
A tudományos-fantasztikus irodalommal - Alexej Tolsztoj Aelitáját és Huxley Szép új világát leszámítva - csak 1957 után kezdett ismerkedni.
Megszerette, problematikáját izgalmasnak találta, és nem utolsó sorban alkalmasnak arra, hogy írói készségét próbára tegye.
Legismertebb sci-fi regényei: A Viking visszatér, Távoli tűz, Utolsó kísértés, Ellenpont, A feladat, A holtak nem vetnek árnyékot.
"Meggyőződésem, hogy minden műfaj önmagát sorvasztja el, ha csupán saját tökéletesítésére törekszik. ... Úgy érzem, részben ez a veszély - a bezárkózás - fenyegeti a sci-fit is. Mindenáron, sokszor fogcsikorgatva csak sci és csak fi akar lenni. Ebből legtöbbször már jó eredmény, ha csak a fi sikerül. ... Nem szeparáció kell, hanem szintézis. Minden szívdobbanásunkkal nemcsak saját életünket fogyasztjuk, hanem egy-egy darabkáját is meghódítjuk annak a titokzatos birodalomnak, amit úgy hívunk: jövő. A sci-fi - a jövő és benne az ember. De hogy a holnapi nap is már ahhoz a birodalomhoz tartozik, és még inkább arról, hogy ember, rendszerint megfeledkezünk. Pedig minden írás egyedüli célja - és itt a műfaji határok értelmüket vesztik - csak az ember lehet."
(Zsoldos Péter, 1970. március)
"1970-ben azt hittem, a sci-fit a bezárkózás, a belterjes tökéletesítés veszélye fenyegeti. E helyett - ezt látnom illett volna - utolérte a sikeres műfajok végzete; zászlaja alá sorakoztak a féltehetségek, a szubkultúrák hívatlan parazitái, a horrort és a pornót becsempészők, az áltudományos mítoszteremtők, az öncélú szürrealista virtuózok, a hatásvadász, western-elemekből összetákolt fércműveket gyártó tollforgatók. ...
Az íróval együtt-gondolkodás szép játékát - ami szerintem e műfaj lényege - felváltotta a meghökkentésre építő, azzal manipuláló szerzők egymásra licitálása; ki tud vadabb, vérfagyasztóbb, követhetetlenebb, vagy bárgyúan primitív történetet az olvasó elé tárni? Sajnos a műfaj kiadói szférájában is akadnak olyanok, akik, ki tudja miért, pártolják e méltatlan írásokat. Ezzel nemcsak a bíráló-támadó kritikusok helyzetét könnyítették meg, de megzavarták a jóhiszemű olvasót is, sőt a műfaj korábbi helyzetét, belső értékrendjét is kétségessé tették. ...
Mindezek ellenére hiszek a sci-fi életképességében, jövőjében, bár nem olyan egyértelmű optimizmussal, mint korábban. A bajok legjobb orvosságának azt tartom, ha az olvasó kritikai érzéke szelektál,... ha saját ízlésével képes elválasztani az értéket a talmitól. ... "
(Zsoldos Péter, 1986. június)
Zsoldos Péter már beteg volt, a kórházban érte a hír, hogy szeretne megalakulni az országban egy sci-fi egyesület, akiknek alapító tagjai az általa megteremtett idegen bolygó egy városállamáról kívánják elnevezni az új egyesületet. A „Távoli tűz” Avanája az ő engedélyével lépett valós világunkba. Egyesületünk tiszteletbeli tagja lett, majd sajnos hamarosan, Örökös Tiszteletbeli Tagja.
Szentiványi Jenő többek között így szól a regényről: „… Zsoldos Péter regénye a Távoli tűz, nem mindennapos sci-fi, hanem … rendhagyó fantáziával, intuícióval, lélektani és esztétikai érzéktől telített történelmi regény…”
GREGOR MAN – a földi űrhajós, aki sérülése miatt nem térhet vissza a megjavított Vikinggel a Földre, és ott marad a tau Ceti bolygórendszer Gáma bolygóján, mint Avana uralkodója, - leiratában olvashatjuk a regényt, amely a búcsú perceinek leírásával kezdődik.
„…az egyedüllétnek különösen érzékelhető (…) pillanata volt az, mikor az ajtó becsukódott mögöttem, és a lift halk zúgással ereszkedni kezdett. Nem akartam, hogy lekísérjenek. Azt hittem, ott, a kabinok, szűk folyosók számomra soha otthonossá nem vált környezetében talán könnyebb lesz elbúcsúzni. Nem sokat segített. Nekidőltem a naptól átforrósodott hullámlemeznek, a meleg por és olaj szaga lustán körülfolyt, a torkom összeszorult. Azután a lift zökkent, megállt. Kinyitottam az ajtót, és lemásztam a kőbástya falához támasztott létrán. Az alján bokáig merültem a homokba.
Ez a homok soha nem tudott beletörődni, hogy kimozdítottuk a tengerfenék nyugalmából. Ellenség maradt, magába nyelte az elejtett szerszámokat, és ha a meleg, száraz szelek lerohantak a dombokról, táncra perdült, piszkos palástjába takarta a Vikinget, apró, éles szemei kárörvendő diadallal utat találtak a legkisebb résen is. … Arra gondoltam, hogy engem is várnak a parton, ott, ahol a régi kikötő fehér kövei izzanak a kegyetlen forróságban…Ha nem szedem össze minden erőm, már a Palota előtti nagy téren összeesem.
Leültem, és néztem a Vikinget az öböl partjára könyöklő dombok, az ezüstzöld olajfák, kókadt, poros pálmák, az apró, lapos tetejű házak koszorújában. Néha még most is ott látom, ha Nanur évnegyede, a száraz időszak vége felé úgy szikrázik az ég a város felett, és újra érzem azt a meleg, poros szagot, ami akkor az orromban ült.
Avana lakói egy hete nem hallottak mást: ha a Palota tetején megszólal a kürt, mindenki menjen a házakba – a Viking alig ötszáz méterre volt a legszélső házaktól-, de ez csak arra volt jó, hogy a nép még izgatottabban várja az indulást. Fogalmuk sem volt, mi következik, igaz, nekünk se volt. Till nagyon félt ettől az indulástól. Ha a rakéta megbillen, a város helyén kiégett, üszkös pusztaság marad…”
„…Nagyjából ennyi az, amire a Viking indulásának napjából emlékszem.
A következő napokról nincs sok mondanivalóm. Minden hajnalban beszéltem a Vikinggel, és azok a beszélgetések, remélem, hazajutottak a Földre. Legfeljebb arról kellene írnom, amiről akkor nem szóltam – fölösleges lett volna ezzel terhelnem őket -, hogy féltem. Más azt mondani, hogy az ember nem fél a haláltól, és megint más éjszakánként figyelni az ajtó előtt surranó lépéseket, okkal vagy ok nélkül azt képzelve, hogy most, ezek a lépések hozzák a halált, bunkó, hurok vagy ami a legvalószínűbb, feketén csillogó obszidián kés formájában. Mert Avana uralkodója voltam, és ebben a hagyományokat tisztelő, különös világban még a gyilkosok is adnak a formaságokra. Uralkodónak a szent áldozati késsel kell elmetszeni a torkát…”
Összeállította: Bódi Ildikó
A díjat az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 1998-ban kettős céllal alapította. Egyrészt emléket kívánt állítani az Avana Egyesület alapító tagjának és névadójának, Zsoldos Péternek, aki a magyar tudományos-fantasztikus irodalom kiemelkedő alakja. Másrészt az alapítók egy rangos irodalmi díjat kívántak létrehozni, hogy felhívják a figyelmet a magyar sci-fi írók színvonalas műveire és arra, hogy a műfaj értékeket képvisel. A díj pénzjutalmát Salgótarján adományozza. 
