A Hungarocon idén lesz 38 éves.
A rendezvényt egy azóta megszűnt egyesület alapítói 20 éve, 1998-ban adták az Avana kezelésébe, hogy vigyük tovább az eseményt. És az Avana Egyesület 20 éve minden egyes évben megrendezte az összejövetelt. Annyira egybeforrt a HungaroCon neve az Avana Egyesületével, hogy még a Wikipédia is így említi a HungaroCon címszó alatt.
Tehát egyértelmű, hogy egy sci-fi tematikájú összejövetel HungaroCon néven – már csak a 20 év jogán is – csak az Avana Egyesülethez kötődhet.
De ha valakinek nem számítana a 20 év rendezés, az, hogy az idén 38 éves HungaroCon rendezési jogát maga az alapító adta az Avana kezébe, még akkor is valamennyit nyomnia kellene a latban, hogy az Avana Egyesület 2010.07.19-én 200807-es lajstromszámmal bejegyeztette a védjegyet.
Kezdetben Budapesten és a vidéki nagyvárosokban felváltva rendeztük meg az eseményt, aztán 2013-ban hosszabb időre Budapestre költöztünk vele.
2016-ban és 2017-ben az Avana Egyesület megbízta Ádám Dénest és Varga Zoltánt, az egyesületünk két tagját, hogy rendezzék meg az eseményt. Közgyűlési jegyzőkönyvünk szerint korántsem a TimePass Meetup csoportot, hanem csak az egyesületünk két tagját.
Az Avana Egyesületnek ezekből a rendezvényekből egy fillér haszna nem származott.
2018. április 26-án (a dátumnak jelentősége lesz) az Avana Egyesület szerződést kötött Ádám Dénessel a 2018-as HungaroCon megrendezésére. Ádám Dénes ehhez átvette az Avana Egyesület bankkártyáját, amelyen az Avana Egyesület számláján 300 ezer forintot biztosítottunk neki a szervezés megkezdéséhez.
Szerződésünk szerint Ádám Dénesnek minden hónapban be kellett számolnia a HungaroCon szervezésének aktuális állásáról. Június végi beszámolója kimerült a következő egysoros üzenetben: „A hellyel tovabbra is gondban vagyok, várom a művházak válaszát.”
Mindezek ellenére a 300 ezer forintot Ádám Dénes május 2-ig, a szerződéskötésünk utáni néhány napban leemelte a számlánkról.
2018. július 4-én meglepődve vettük észre, hogy kikerült egy esemény a Facebookra „Hungaro Comic Con” néven, a HungaroCon névbe betoldva a „Comic” szót, akkor még a Hungaro-Con Group szervezésében. Utánanéztünk, a Hungaro-con Group-nak. és kiderült, hogy az egy egyesület, amelynek tagjait nem ismerjük, de elnöke Ádám Dénes, és az alapító okiratának kelte 2018.04.16, vagyis az egyesület alapítása ezzel a névvel a HungaroCon megrendezésére szóló szerződésünk megkötése előtt 10 nappal történt.
De nem az a legkorábbi fellelhető dátum az ügyben, hanem 2018.03.21, a szerződésünk előtt több mint egy hónappal, egy természetes személy beregisztrálta a hungarocomiccon.hu domaint. Tehát “valaki” a szerződéskötésünknél már egy hónappal korábban tervezte az ezen a néven való esemény megtartását.
A Hungaro Comic Con esemény kinézete felhasználta a tavalyi Con látványelemeit, borítóképét és kezdeti szövegében azt az érzetet keltette, hogy a rendezvény a HungaroCon programsorozat része: „Magyarország legnagyobb és legnívósabb Sci-fi találkozója újra megrendezésre kerül szeptember 15-16-án…” Ráadásul az esemény a tavalyi és a tavalyelőtti HungaroCon helyszínén, annak időpontjában került volna megrendezésre. Tehát minden jel, körülmény arra utalt, hogy ez az Avana Egyesület 20 éve folyamatosan megrendezett eseménye, az „eredeti” HungaroCon.
Kérdőre vontuk Ádám Dénest, hogy miért változtatta meg a rendezvény nevét, erre nem adtunk neki felhatalmazást, mire ő közölte, hogy ez nem a mi rendezvényünk, mert azt egy későbbi alkalommal, az ő eseménye után tervezi megrendezni. Közben az Ádám Dénesék eseményére meghívásra került a HungaroCon hagyományos látogatóközönsége, akik a látványelemektől megtévesztve feliratkoztak a rendezvényre. Belátható, hogy aki erre az eseményre elmegy és belépődíjat fizet, az nem fog nem sokkal utána egy ugyanolyan tematikájú rendezvényre elmenni.
A Hungaro Comic Con (az Ádám Dénes-féle rendezvény) szerepel a TEMI Fővárosi Művelődési Ház májusi-júniusi programfüzetében, ezzel a rendezvénynévvel, tehát a helyszínt legkésőbb áprilisban le kellett foglalnia, ugyanakkor a mi általunk megbízott rendezésre még június végén is csak arról számolt be, hogy gondban van a helyszínnel, a művelődési házak válaszára vár.
Továbbá a TimePass Meetup saját használatba vette a korábbi HungaroCon eventek Facebook oldalait, arról eltüntette az eseményt jegyző Avana Egyesület nevét a rendezők közül, és csak a saját társaságuk nevét szerepeltették ott, valamint oda is kikerültek az ő eseményük reklámjai, azt a látszatot keltve, mintha az esemény nem egy teljesen másik rendezvény lenne, hanem beleillene a HungaroCon 37 éves rendezvénysorozatába.
Hogy mennyire megtévesztő volt ez a fajta rendezvényszervezés, álljon itt néhány hozzászólás: „Engem megtévesztett. A napokban néztem, hogy jön a HungaroCon. Erre most látom, hogy ez nem az a con.” ; „Én is azt hittem elsőre, hogy a szokásos HungaroCon változtatott nevet.” ; „Szintén zenész, nagyon csúnyán benyaltam én is.”
A mi rendezvényünkkel kapcsolatban júliusig semmiféle előrehaladás nem történt, mivel a szerződésünkben kikötött beszámolóban Ádám Dénes csak annyiról tudott beszámolni, hogy még mindig a művelődési házak válaszára vár, holott a számlánkról már két hónappal azelőtt felvételre került általa 300 ezer forint.
Ha mindezekről a körülményekről tudomásunk lett volna, amiről szerződéskötés előtt Ádám Dénesnek kötelessége lett volna tájékoztatnia a szerződésben érdekelt másik felet, természetesen nem kötünk szerződést vele.
Minket a szerződés sokáig kötött, ezért nem beszélhettünk az ügyről, viszont a bizonyítékok összegyűjtése után, amiből számunkra kiderült (lásd az előkészületről a szerződéskötés előtti dátumok), hogy a szerződést megtévesztéssel kötötték, ami bűncselekmény, így július 9-én elálltunk a szerződéstől, és felszólítottuk Ádám Dénest, valamint a Hungaro Con Group Egyesület csapatát, aminek Ádám Dénes az elnöke, hogy 8 napon belül állítsák vissza a szerződés előtti állapotot, változtassanak nevet, és a korábban a mi rendezvényünkre megtévesztően hasonlító rendezvényt ne rendezzék meg semmilyen formában.
A kialakult helyzet miatt most már az sem megoldás, ha más néven tartják meg a rendezvényt, mivel Ádám Dénes a szerződéssel blokkolta, hogy mi lépni tudjunk a HungaroCon szervezése ügyében, így ő előbb tud megrendezni egy ugyanolyan tematikájú rendezvényt, mint maga a HungaroCon, ezzel kárt okoz az egyesületünknek.
Az Avana Egyesület anyagilag – a 300 ezer forint felvétele után, és az előrelátható per miatt – most nincs könnyű helyzetben, de a HungaroCont ebben az évben is meg fogjuk rendezni, mint ahogy 20 éve is folyamatosan megrendezzük. Köszönjük az ehhez eddig hozzánk beérkezett adományokat, kölcsönöket.
Gyertek el ti is az idei HungaroConra!