;

Az Avana Egyesület könyvborítógrafika-pályázatot ír ki tudományos-fantasztikus témában

A pályázat célja: az Avana Egyesület alapításának 25 éves évfordulója alkalmából kiadásra kerülő antológia borítógrafikájának elkészítése.

A pályázaton részt vehet minden, 16. életévét betöltött alkotó egyénileg vagy alkotói csoportként.

Az alkotók szabadon választott technikával készíthetik el a képet, amelynek témája a tudományos-fantasztikumhoz köthető. Az emberi alkotás folyamatában használhatóak 2D/3D digitális grafikai programok, de akár analóg festményként is készülhet a pályamű.
Fontos, hogy az Avana Egyesület célja az emberi kreativitással létrehozott alkotások támogatása, így kifejezetten tiltja a Mesterséges Intelligencia (AI) által generált képek benyújtását. A zsűri fenntartja a jogot annak megítélésére, hogy a pályamű AI-al, vagy anélkül készült-e. Amennyiben a zsűri úgy találja, hogy az alkotó AI segítségét vette igénybe, a pályaművet kizárja. A zsűri ilyen irányú döntésének megkönnyítése érdekében ajánlott, hogy az alkotó az alkotási folyamat során készítsen fotókat az egyes fázisokról.

A pályamű követelményei:

– a pályaműnek máshol még nem publikált grafikának kell lennie.
– készülhet analóg, digitális vagy vegyes technikával, minél nagyobb felbontásban, de az elbíráláshoz benyújtásra kerülő, álló formátumú kép felbontása nem lehet 300dpi alatti (pixelben kifejezve: 1748 x 2480).
– A kép arányait tekintve kérjük figyelembe venni, hogy A5-es méretű borítóval készül a kiadvány (148 x 210mm).
– A pályaműben (művészi ábrázolással) meg kell jelennie a 25-ös számnak, mivel jubileumi kiadvány céljára készül.
– A látványosabb részek tervezésénél kérjük figyelembe venni, hogy a kiadvány címének betűi eltakarják majd a kép felső harmadát.

A pályázat fődíja: 50.000 forint.

A zsűri tagjai:

Heim Attila grafikus, illusztrátor
Kasza Magdolna grafikus, illusztrátor
Tóth Zoltán grafikai tervező

Beküldési határidő: 2025. július 31. 24:00

A nevezéseket csatolmányként a következő e-mail-címre várjuk: kepzomuveszeti @ avana.hu

Egy pályázó több művel is pályázhat, nevezési díj nincs.

A pályázaton résztvevő alkotók a pályázat beadásával elfogadják és tudomásul veszik a pályázati feltételeket, és engedélyt adnak, hogy a nyertes pályaművet az Avana Egyesület felhasználhatja a 25 éves jubileumi kiadványa borítójaként, illetve az ehhez kapcsolódó reklámtevékenységre.

A beérkezett pályaműveket minden esetben visszaigazoljuk, hibás csatolmány vagy felbontásproblémák esetén jelzünk az alkotónak.

Az Avana Egyesület fenntartja a jogot arra, hogy a pályaművek kifogásolható minőségének esetén nem oszt díjat.